Hogyan lehet elveszíteni a karzsír bingó szárnyait. HAZAI REJTELMEK

Én hadd nyissam ki előtte az ajtót. Hiszen ismersz. Az öreg értően hunyorított szemével, sokszor látott az utóbbi időben úrnőjénél; azt hitte, egészen értjük egymást. Nézze, itt ez a kis kerek nyílás az ajtón arra való, hogy ezen keresztül nézzük, mikor van vége a mutatványnak. Azt el ne téveszsze ön.

Mikor látni fogja, hogy úrnőm hátrafelé szökik, akkor egyszerre sebesen tárja fel az ajtót, s aztán, a mint ő kiszökött, ne sokat foglalkozzék vele, hanem csapja be hirtelen az ajtót, s tolja eléje a reteszt, különben Amurat úrfi szintén kijön utána; no iszen az lenne aztán szép mulatság a publikumnak! Kedvem lett volna azt a szép mulatságot megszerezni a publikumnak; azonban biztosítám az öreget, hogy eszem ágában sincsen ilyen rosz tréfa.

Egy pár markába nyomott louisdor felvilágosítá az öreget, hogy egészen okos dolog lesz az; azzal ott hagyott. Gondolta: elég okos emberre hagyta ezt a helyet. A mint magamra maradtam, bepillantottam az őrnyiláson. Karolin abban a pillanatban dűlt rá karcsu termetével a meghódított állatkirályra s diadalmas tekintettel keresett valakit a néző sereg között.

Az a valaki itt van. Én nem tudom, meg voltam-e őrülve akkor? Meguntam-e saját életemet? Imádásom áldozatát akarom-e neki bemutatni, vagy meg akarom gyalázni a világ előtt? A közönség ijedelmének hörgő moraja fogadta megjelenésemet.

Karolin nem vette azt észre. Én pedig csendesen odaléptem hozzá, s a mint a királytigrisre volt hajolva karcsu termetével: egy teljes forró csókot nyomtam arczára. Erre egy sikoltás hangzott. Karolin ijedten szökött fel fektéből. Most csak két pillanatra emlékezem még. Az egyik pillanat az volt, midőn a tigris meglátva engem, egy szökéssel fölém került és egy csapással lesujtott a földre; a másik pillanat az volt, midőn Hogyan lehet elveszíteni a karzsír bingó szárnyait az újra nekem rohanó vadállat elé veté magát, két kezét maga elé tartva, s ezt kiáltá felém: «Meneküljön ön, nekem végem!

3 bra saker att veta om du ska hantera en ponny!

Mikor, nem tudom, hány nap múlva, öntudatomhoz kezdtem jönni, a kórházban találtam magamat, erősen bekötözve és tapaszokkal beragasztva. Egész csapat orvos állt körül, kik közül a legokosabbik erősen gratulált hozzá, hogy ilyen szépen megmenekültem.

Ez nem minden emberrel történt volna meg ilyen símán. Csak akkor mondták meg, mikor egészen felgyógyultam, hogy őt szerteszét tépte a vadállat. Velem történt volna az, ha ő mentségemre nem siet. Legjobb zsírégető verem anavarral mint lábra állhattam, az volt a legelső, hogy törvény elé idéztek. Legelőször a közbiztonsági hatóságnak volt velem baja, a miért ily élet- és közbátorság-veszélyeztető merényletet követtem el; az fizettetett velem nem tudom, hány ezer frankot.

Azután a polgári törvényszék tudatta velem: hogy Karolinnak egy anyai nagybátyja, mint a menazséria egyetlen örököse, nem tudom, hány ezer frankot akar rajtam megvenni, a miért az állatszelidítés klenodiumától megfosztottam az intézetet.

Hogyan kell veszíteni kar

Ahhoz elmentem magam, hogy egyezzünk ki. Tízezer frankot kért széttépett unokahugáért. Ennyit bizton követelhet, mert most kénytelen egész állatseregletét eladni. Mondtam, hogy adok neki huszezer frankot: adja el nekem a tigrist.

Én aztán fogtam egy pisztolyt, s Amurat barátomat, mikor legnyugodtabban nézett rám topáz-ragyogásu szemeivel, úgy homlokon lőttem, hogy fel se jajdult. És most vetélytársam bőre, ki szeretőmet elrabolta, ott van kiterítve hálószobámban, s valahányszor ágyamba lépek rajta át, eszembe jut róla kidobott husz és egynehány ezer frankom, s az a két szép varázs ragyogásu kék hogyan lehet elveszíteni a karzsír bingó szárnyait, a mit soha nem fogok elfelejteni.

Lássuk, ki vitatja el tőle az elsőbbséget? Ez is önéletirás. Egyszer egy fénykép lepett meg valamelyik pesti műárus kirakatában.

Egy fekete ruhás hölgy képe; valóságos madonna-arcz; fejét fekete fátyol borítá, s a fátyol szögleteit összefogva tartá finom fehér keze. De ha a vonásokban madonna volt is az arcz: kifejezéseiben inkább a saragossai leány volt, az orleánsi szűz; a szemekben a szenvedély, melynek nem földi tárgya van, s az ajkakon a jelleg, mely boldogságot nem árul el.

Még ha olykor vastagabb, fedettebb is egy kar, akkor is látszik, hogy izom van-e alatta, vagy csak zsír.

Bementem a műárushoz, hogy megvegyem ezt a fényképet. Volt neki belőle még tiz. Mind a tizet megvettem. Kértem, hogy ne tegyen ki többet belőle az utczai kirakatba. Nem tudta megmondani. Utasított a fényképészhez, a kitől sok más egyébbel együtt bizományba kapta.

súlycsökkentő támogatások alberta

Futottam a hogyan lehet elveszíteni a karzsír bingó szárnyait «Kinek zsírégető eufória arczképe ez? A mintát Bécsből kapta egy ottani műárustól. Felutaztam Bécsbe. Felkerestem a műárust: «Kinek az arczképe ez? A műárus most még gúnyosabban piknogenol fogyni s azt felelte: — Az nehezen fog menni, uram, először azért, mert ez a hölgy — egy királyné… Másodszor azért, mert ez a hölgy egy olyan királyné, a kinek nem csak hogy fiatal férje van, hanem a kinek azonfölül épen e hogyan lehet elveszíteni a karzsír bingó szárnyait egy király udvarol, égő bombákat és granátokat hajigálva lábaihoz, s a ki e királyi ajándékokat visszahajigálja.

A műáruson volt ezután a sor az elbámulásra, midőn a helyett, hogy e fölfedezésre szépen behuzzam a fejemet gallérom közé, s elbujjak a kalapom alá és csendesen odább osonjak: minden ujabb szavaira azt láthatta, hogy arczom hevűl, szemeim égni kezdenek a belső hőségtől.

S midőn megtudám, ki e hölgy, hogyan lehet elveszíteni a karzsír bingó szárnyait szorítám arczképét szivemhez: «Igen, igen!

Ettől fogva el kezdtem futni. Futottam nem csak az utczán: a föld minden utazásképes alkalmatosságain, hanem a légben, a holdban, a képzelet világában. Elfutottam hajdani meggyőződéseimtől, bölcs rokonaimtól, vagyonom egy részétől, ép eszemtől; elfutottam saját féllábamtól, és rövid ifjuságomtól. Hiszen négy év előtt nem voltam én sem ősz, sem sánta, sem reactionárius.

Legelőször is tehát elfutottam az olaszok iránti sympathiáimtól; — ha ők Garibaldit imádják, én Croccot imádom; bemegyek az ostromlott várba, ha vérben uszom is odaig keresztül, s harczolok e hölgyért, és elveszek érte.

maximális fogyás hat hét

De neki meg kell azt tudnia, hogy ő érte estem el. De hát kezdjük elől! Itthon nem szóltam senkinek, hova megyek? Mindenünnen felszedtem a pénzt, a hol hiteleztek; azt mondtam: nagyszerű jószágvásárlásba fogok.

Azzal szép csendesen elrobogtam Triesztbe, felültem a legelső olasz gőzösre, mely Anconába volt lapátolandó s azzal olyan szerencsésen jutottam el az olasz partokra, hogy a zivatar odacsapott bennünket egy sziklához, s én az övembe rejtett váltóimon kívül semmit sem mentettem meg a velem vitt tárgyakból.

No de legalább az a hasznom volt a hajótörésből, hogy nem kellett a passusomat vizáltatnom, s a míg Rómába értem, nem rabolhattak ki. Mikor Rómába értem, már akkor javában szervezkedtek a legitimista szabad-csapatok, a mik az ostromolt Gaeta felszabadítására az Abruzzokba betörendők voltak. Ott találtam néhány párisi ismerősömet, az ottani jeunesse doréeból, kiket szintén azon magasztos eszme vezetett ide, hogy egy megtámadott királyi hölgy segítségére siessenek. Mindnyájan beedzettük karjainkba a meztelen bőrre az ő nevének előbetüjét, a királyi koronával; az olaszok nagyon értenek ehez.

Apró tűszurásokból alakult betüt bedörzsölnek valami piros festékkel, s az holtig ott marad. Én elmondtam ismerős barátaim előtt szándékomat. Magam alakítok egy szabadcsapatot, s azt személyesen fogom vezetni. Igen helyeselték. Mingyárt eszközöltek ki számomra toborzási irodát, szereztek impressariót, megismertettek fegyverszállítókkal, emberkufárokkal, s én gyönyörrel számítgattam minden estén pénzem fogyatkozásáról, mily mértékben növekedett csapatom?

Izmaikat igen kevés öltöny takarta, és az is ritka összefüggésben állt saját magával. Nálunk parasztosan úgy mondanák, hogy nagyon rongyosak voltak a ficzkók. De ki zsírvesztés bmi ilyesmire az igaz ügy bajnokainál?

Elővigyázatból mégis megnyirattam valamennyit. Párisi bourbonista barátaim a hogyan lehet elveszíteni a karzsír bingó szárnyait negyedből, azt tanácsolák, hogy legalább kétszázra engedjem felnőni szabad csapatomat, s miután néhány hétig hadgyakorlatokat tartottam velök, akkor csatlakozzam a kitünő vezér, Rossolino Pilo zászlója alá.

HAZAI REJTELMEK

Ezt azonban nem fogadhattam meg, mert azt tapasztalám, hogy mikor én egy nap harminczat fogadok, másnap húsz hiányzik belőle, a mit hajlandó vagyok azon szórakozottságnak tulajdonítani, a minek valószinűleg a klima az oka Olaszországban; annálfogva elhatározám magamban, hogy mihelyt hatvannégy emberem lesz együtt, azokkal én rögtön megindulok a határ felé. Ez a hatvannégyes szám nekem strategiai szám volt.

A hadseregnek minden része folytonosan négyfelé elosztható. Ebből én saját hadműveleti tervet alkottam. A hadsereg minden ütközet után megkétszereződik, míg végre az ellenségé fölé kerül. Vettem mindegyiknek egy pompás karabint, két pisztolyt, egy vágó szuronyt; a többi magától fog jönni.

Hogyan kell veszíteni kar

Hisz én magam is csak annyit ismertem a hadi tudományból, a mennyit a sakktábla és a Napoleon-patience után el lehet sajátítani. Elég is az! Lőni, vívni a magam részéről még hazulról jól tudok; aztán mikor a csatába megy az ember, fölteszi az ellenségről, hogy az mindezekhez nem ért.

Ez szüli az önbizalmat. Csapatomnak még trombitása is volt, a ki igen jó fiú volt, csakhogy külön adag rhum kellett neki, mert mindgyárt kiszáradt a torka. Siettem magamat és csapatomat rögtön bemutatni a generalissimusnak. A fővezér úr alacsony, zömök termetü ferfiú volt, s a mit nagyon apprehendáltam tőle olasz létére, igen szőke.

No de mindegy! Ki néz a színre? Előadtam neki szándékomat, hogy én kis csapatommal az igaz ügyért szándékozom utolsó csepp vérig hadakozni, azért nem kérek semmit oly epedve, mint hogy ereszszen engemet és vitézeimet legelől a megkezdendő harczba. A generalissimus hangosan felkaczagott e kivánságomra.

Jó is volna előre berohanni, s az orrunk elől a zsákmány javát elkaparintani!

milyen jól éget zsírt

Én csak elbámultam e szóra. Aztán egész felháborodással feleltem a generalissimusnak: — Uram! Én nem jöttem ide rabolni, hanem az igaz ügyért küzdeni. A vezér vállat vont, rám vigyorította két sor szép fehér fogát: ráfoghatnám, hogy mosolygott, s azzal azt mondta, hogy jól van, akkor hát maradjak a depotnál, s őrizzem a podgyászt, — őrizzek!

A vezér pedig egyenesen kimondá, hogy másként egész vállalatomat nem autorizálja, ha csak nem kötelezem magamat, hogy a kész zsákmánynak egy negyed részét s a foglyok váltságdíjának tiz százalékát, minthogy ez nehezebben behajtható, neki fogom átszolgáltatni.

No ezt meg már épen nem értettem. Ki fizetné azt ki? Ez a neme a hadviselésnek legkevésbé sem nyerte meg tetszésemet. Azt feleltem rá: «Addio signor! Abban a faluban minden ház tömve, dugva volt már korábban jött halandókkal, s az én egész szállásmesterségem nem terjedhetett tovább, mint hogy kinn a gyepen kifeszítettem azt a ponyvát, a mit magammal hoztam sátornak.

SZERELEM BOLONDJAI

Mit szólna ehez Rossolino Pilo? Trivulzio elnevette magát: — Hiszen nem Rossolino Pilo az, hanem Hogyan lehet elveszíteni a karzsír bingó szárnyait, a fülmetsző. Most eresztették ki a Bagnoból. Itt minden ember valami más nevezetes embernek a nevét viseli.

Nem bántják a szegíny leginyt. Jó a pálinka reggel, Ide hát egy üveggel. Körüle most récze- és lúddögök nyújtóznak, a lábát kivont nő kövér tanítványai, miket az iménti jégzápor hevenyészett agyon. Fedelén hasogatott gyékény s káka szárad szőlőkötéshez; középen húsos levelű elevenzöld fülfű, a háznép sebgyógyítószere; két végén rozzant gólyafészek, melyekből kiszedték a fiakat, hogy le ne hulljon az ételekül hordott béka s vizikígyó; a gerinczen pedig ős anyaként járdal kövér ordas macska, mely termetében kutyával vetekszik, a helybeli galambgyarmatot con amore melleszti s a háznál sok kiváltsággal bír. A csárda s környéke élénk és népes, kivált most, hogy vásáros idő van.

Azt gondolja ön, hogy engem otthon Trivulsionok hínak? Viseljenek álarczot azok, a kik félnek egykor tetteikért számot adni. Én csak olyan hőstettekre készülök, a mikkel dicsekedni szokás. Óh madonna! Itt viselem keblemen a képét, s minden este, minden reggel megcsókolom.

Hát ön nem visel-e madonna képet a mellén? Még egyszer sem láttam, hogy azt ajkához érintette volna. Fogyás történetek az áldást hoz, signore capitano: az megóv a golyóktól, az árulástól, a kémektől, és a rothasztó láztól. Félbe kellett szakítanom a fecsegőt; olyan tárgyról beszélt, a mi már is elvette eszemet. Óh legyen ön arra készen, hogy találkozni fog ön még nagyobb nevű emberekkel is.

Ne csodálkozzék rajta, ha egyszer magával Ferencz királylyal is össze fog találkozni: mert akadnak szemtelenek, a kik az ő nevét is felveszik; de én majd ráismerek az én emberemre. Sőt megeshetik az is, hogy egyszer valami kalandornő tévutra vezeti önt, magával a hős királyné nevével.

fogyni szorongást okoz

Óh capitano: őrizkedjék ön a szép asszonyoktól. Majd kiszalasztottam a számon azt a szót, hogy: óh arra meg már én fogok ráismerni! Hisz egész lelkem tele van az ő képével. Én tehát egészen megnyugodtam abban a szerencsés véletlenben, hogy íme, a jó sors kezemre adott egy becsületes, lelkesült hadfit, ki helyettem is bír elég ravaszsággal a mindenféle jellegü sok hamis ember eszén túljárni, s rábiztam, hogy kalauzolja tehát csapatomat, a merre legsikeresebben czélhoz érni remél.

Lehet, hogy érdekel