A csendes szám, ami a próba után jött elő bennem

Évek óta játszom egy zenekarban, és a próbák után sokáig nem találtam a helyem otthon. A basszus még zúgott a fülemben, a ritmus a mellkasomban dobolt, és hiába feküdtem le, a fejem tovább pörgött. A zene ad nekem mindent, de van egy árnyoldala: nehéz utána lecsendesedni. A hangfal elhallgat, én viszont nem.

Egy munkatársam a zenekarból mondta ki azt a mondatot, ami megmaradt bennem. Egy hosszú próba után pakoltunk, és láttam rajta, hogy ő valahogy nyugodtabb. Megkérdeztem, mi a titka, mire ennyit felelt:

„Én este már nem zenélek. Olvasztom a viaszt, és figyelem, ahogy megdermed. Az úgy lecsendesít, mint egy lassú szám.”

Először nevettem, mert egy dobostól ezt nem vártam. Aztán napokig nem ment ki a fejemből. Az jutott eszembe, hogy a zene és a kézzel formált meleg viasz talán nem is állnak olyan messze egymástól. Mindkettő ritmus, csak az egyik hangos, a másik csendes. A próbateremben a kezem a húrokon jár, otthon meg kerestem valamit, ami ugyanúgy leköt, csak nem a fülemen át.

Itt kapcsolódik a két dolog, ami nálam azóta összeért. A zenét nem cseréltem le semmire, az marad a fő szenvedélyem. De kellett mellé egy esti foglalatosság, ami a kezemet dolgoztatja, miközben a fejem végre megpihen. A munkatársam pont ezt mutatta meg: hogy létezik egy lassú, meleg, kézműves világ, ahova este át lehet lépni a hangosból.

Így kezdtem el utánanézni, hogyan megy a gyertyakészítés házilag. Bevallom, fogalmam sem volt, hol kezdjem, mert addig azt hittem, ez valami bonyolult, szakértői dolog. A munkatársam a pipereporta.hu oldalt írta fel egy cetlire, és azt mondta, ott egy helyen megvan minden, ami a kezdéshez kell. Este leültem a géphez, és böngészni kezdtem.

Tényleg nagy volt a választék, jóval nagyobb, mint vártam. A gyertyakészítés házilag iránt érdeklődőknek a viaszok, kanócok, tégelyek és színezők külön csoportokban sorakoztak, és mindegyikhez tartozott érthető leírás. Nekem, aki addig csak kottákhoz és effektpedálokhoz értettem, ez teljesen új terep volt. Mégsem éreztem magam butának közben, mert a kategóriák logikusan épültek fel, és a kiszerelések jól látszottak.

Megnyugtatott, hogy a kínálat láthatóan a kezdőkre is gondolt, nemcsak a profikra. Összeállítottam egy alapkészletet: egy kis viaszt, néhány kanócot, pár tégelyt és egy folyékony színezőt. Tetszett, hogy a színezőből állítólag 1-2 csepp elég 100 gramm viaszhoz, vagyis sokáig kitart. A rendelés pár nap alatt megérkezett, rendezetten, pont azzal, amit kértem.

Az első gyertyám persze félresikerült, a kanóc oldalra dőlt, a felszín gödrös lett – nem hallgattam eléggé az ottani leírásokra, pedig vannak. De már közben éreztem így is, hogy a fejem végre lelassult, ahogy a viasz lassan megdermedt a szemem előtt. A második és a harmadik már sokkal jobban sikerült, és lassan ráéreztem a viasz természetére. Megtanultam, mennyi ideig kell olvasztani, hogyan rögzítsem a kanócot középre, és mennyi színezőt adagoljak hozzá. A munkatársamnak igaza lett: a gyertyakészítés házilag pont olyan lassú és csendes, mint egy halk záró szám a koncert végén.

Az is meglepett, milyen sokfélét lehet kipróbálni. Egyik este natúr, illatmentes gyertyát öntöttem, máskor egy kis színezővel meleg, borostyános árnyalatot adtam neki. A próbatermi zaj után ez a csendes válogatás külön élmény lett. Néha csak ülök a kész darabok fölött, és nézem, ahogy a láng halkan pislákol, miközben a fülemben még ott visszhangzik a napi próba.

Most már minden komolyabb próba után öntök egy gyertyát. A teremben adok bele mindent, otthon meg a meleg viasz mellett töltődöm. Ami a legjobb: a gyertyakészítés házilag nem igényelt tőlem semmilyen előképzettséget, csak kíváncsiságot és egy doboz alapanyagot. A munkatársamnak hálás vagyok a tippért, és a PiperePortának is, mert náluk tényleg minden adott volt a kezdéshez. Ki gondolta volna, hogy egy basszusgitár végül egy csendben megdermedő gyertyához vezet.